2016. augusztus 24., szerda

Az ideális menedzsment díjról és havi büdzséről

Amikor vállalkozásod életében eljött az idő, hogy (komolyabb) AdWords hirdetésekbe fogj, akkor nyilván egy megfelelő ügynökség megkeresése az első lépés. Arról korábban már írtunk, hogy milyen szakmai normák alapján érdemes kiválasztani az ügynökséget, viszont a mai napig sajnos a legmeghatározóbb tényező az ár Közép-Kelet-Európában, főleg Magyarországon: 
Forrás: Google 2016


Természetesen tudjuk – látjuk, hogy a kisvállalkozások igen árérzékenyek, de ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy általában ők azok, akik a legnagyobb nyomást próbálják gyakorolni az ügynökségre annak érdekében, hogy a legtöbbet dolgozzanak a kampányaikon és a legjobb eredményeket érjék el. (Itt gyorsan meg is jegyeznénk, hogy a presszionálás nem segít sosem az eredményeken, sőt általában a szakértőket teszi motiválatlanná.) 

Néha, amikor kiadunk egy árajánlatot AdWords menedzsmentre, olyan visszajelzést kapunk a leendő partnertől, hogy „Mi kerül ennyibe, mikor más 20-30.000 Ft-ért is vállalja a kampánykezelést!?”. Akkor most megkérdeznénk: Tényleg azt hiszed, hogy havi néhány 10.000 Ft-ért elvégezhető az AdWords kampányok építése, optimalizálása, és a weboldalad hatékonyságának a növelése úgy, hogy valóban a legrövidebb úton ROI+ legyen a beruházás? Szerintünk nem. 

Lássunk egy általános szituációt: 

Bár másoknál nem tudjuk, hogyan történik, de ideális esetben a munka mindig az induló konzultációkkal kezdődik. Ezt követően minimum egy-két napot igénybe vesz a webhely ergonómiai elemzése, aminek a végén egy 5-15 oldalas dokumentum kerül elkészítésre. - Ugye miért terelnénk látogatottságot a weboldaladra, ha arról lepattannak a felhasználók és nem teljesítik azt az üzleti célt, ami végett a webhely maga is létrejött. 

Ma már egy valamire való online marketing szakértő tudja, hogy az AdWords optimalizálás túlnyúlik az AdWords fiókon és a webhellyel is mindig foglalkozni kell. Mi is tapasztaljuk, hogy néha duplázódik, néha ötszöröződik, néha tízszereződik a konverziók száma a weboldal rendbetételével és máris megtérülő lesz az AdWords. 

Ezt követi a mérések beállítása ami még jó pár munkaóra, konzultáció a fejlesztővel, grafikussal... Majd a brief alapján a kampányépítés következik. Ilyenkor kialakításra kerül a teljes fiókstruktúra, ami minimum 5-10 de akár több tíz, extrém esetben több száz keresési kampányból, 2-3 fajta remarketing kampányból és egyéb branding, vagy konverzió fókuszú kampányból, Youtube, esetleg AdWords béta hirdetési lehetőségből áll. Ezt, ha összeadom, akkor máris minimum 10-15 kampányról beszélünk, bennük 40-80 hirdetéscsoporttal. (Ez még akkor is igaz, ha csupán néhány terméket, vagy szolgáltatást szeretnél meghirdetni.)

Az induló munkaórák száma a startig eléri az egy heti mennyiséget, majd ezt követően jön a folyamatos önálló optimalizálása a kampányoknak és a weboldalnak, A/B tesztek… stb.. Ezt a havi menedzsment díj fedezi. Ebben a havidíjban még benne van a kommunikáció, az új kampányok építése, módosítása igény szerint, - mert ugye változik a szortiment és még sok minden más is -  némi tanácsadás és számos egyéb menet közben felmerülő apró dolog és problémamegoldás  is. 

Most akkor megint megkérdezzem: Szerinted havi 20-30.000 Ft-ért elvégezhető az AdWords kampányok építése, optimalizálása, és a weboldalad hatékonyságának a növelése? 

Jó tanács: az ilyen nagyságrendű ajánlatoktól menekülj, mert valószínűleg hamar rájössz, hogy csak a pénzed elégetése történik és ilyenkor szokták az egyébként jó potenciállal rendelkező vállalkozások azt mondani, hogy az AdWords csak a Google-nek éri meg. Pedig csak annyi történt, hogy nem a megfelelő szakértőt választották. Olcsó húsnak híg leve - ugye már halottad?

A másik sarkalatos pont, amit rendre rosszul mérnek fel a leendő hirdetők, az az: 

Optimális AdWords büdzsé. 


Valamennyi általunk kezelt AdWords fiókra kiterjedő vizsgálat alapján a fiókok átlagos kattintási költsége 60 Ft körül alakult az elmúlt hónapban. Számoljunk minimálisan 10 kampánnyal és havi 200.000 Ft induló büdzsével. Ebben az esetben kampányonként rendelkezésre áll havi 20.000 Ft, ami napi ~660 Ft, tehát átlagosan kampányonként napi 11 kattintás jöhet. Ha egy kampányban van cirka 100 db kulcsszó - márpedig annyi biztosan van a kulcsszó egyezések használata végett -, akkor kampányonként naponta 10 szóból kb. egyre jut kattintás, azaz minden tizedekre 1 db. 

Ismét feltennék egy kérdést: Szerinted a havi 200.000 Ft-os költés sok, vagy kevés? Jelen esetben profi kampányépítésre gondolunk és nem sufnituning megoldásokra. 

 Ha felveszel egy kőművest és napi néhány téglát adsz neki csupán, akkor jó sok idő fog eltelni, mire eredményt tud majd felmutatni. Nekünk épp úgy adat kell, hogy dolgozni tudjunk, különben hónapok telnek el, mire összegyűlik reprezentatív mennyiségű adat, amiből trendeket tudunk kiolvasni és érdemben optimalizálni tudunk. 

Megjegyzem, külföldi – export piacok esetében az induló havi büdzsé több ezer euró. Németországban egy átlagos kattintási költség 1-2 eurótól a 8-12 euróig terjedhet, még nyugatabbra ez még több lehet. Ne akard a német piacot meghódítani havi 1.000 euróval. UK-ben az ideális napi hirdetési keret egy átlagos fiók esetében 500 Eur a Google-ös kollégáink és a mi tapasztalatunk alapján is. 

Egyszer ez az ajánlatkérés érkezett hozzánk: 

„A feladat pár szóban: A költségkeret az Önök munkadíjával együtt havi legfeljebb 150000 Ft áfásan - ennyi pénzünk van erre a célra maximum. Eddig több céggel próbálkoztunk kb. 2 hónap időtartammal, de sikertelen volt a kampány, azaz amit ráfordítottunk, az nem jött be. Nekünk pedig ez az elvárásunk: ha kifizetünk összesen 150 ezret, akkor havi szinten annak legalább meg kell térülnie, különben veszteséges. …” 

Pontosan ez az ajánlatkérés az, amivel nem lehet mit kezdeni, hiszen „150.000 Ft Áfásan”, az 118.000 Ft nettó, ebből kell kijönnie a menedzsmentnek és a költésnek? A diszkréció végett az ajánlatkérés második részét nem tettem be, ahol leírja az ajánlatkérőnk, hogy ők egy webshop és több száz termékük van. – Pardon!?? Néha tényleg elcsodálkozunk, hogy a realitástól mennyire messze járnak az emberek. Abban viszont biztosak vagyunk, ha ezt a projektet elvállalnánk, akkor csőstül dőlne a fentebb említett presszionálás a nyakunkba, pedig attól mi még nem tudnánk dolgozni a kevés adat miatt és megromlana a kapcsolatunk.

A másik probléma, hogy 2 hónap alatt ilyen alacsony költéssel nem lehet eldönteni, hogy egy termék hirdetése működik, vagy nem. Nincs elég információ. Ha AdWordsben gondolkozunk, akkor minimum 6 hónapos időtáv az, ami alatt objektív módon meg lehet ítélni egy termék sikerességét, de persze ezt nagyban befolyásolja a rendelkezésre álló büdzsé. Azokban a fiókokban, ahol nagy mennyiségű adat jön az ideális/magas napi költségkeretek miatt, ott az optimalizálás lényegesen gyorsabb.

Fontos tudnod, hogy ebben a bejegyzésben megemlített számok teljesen átlagosak, a tapasztalataink alapján kerültek publikálásra. Természetesen vannak eltérő esetek, kivételek, de jobb, ha ebből indulsz ki és nem keresi az egód egyből a kiskaput, hogy ugyan, a te projekted biztosan kivétel! :)

További bejegyzések »

Címkék: , , , ,

2015. március 27., péntek

A konverzió5szöröző megoldás, avagy a 3 pillér

Szerző: Attila Somlovari

Kezdjük egyből egy sztorival: Néhány évvel ezelőtt egy hozzánk hasonló ügynökség megkeresett minket, hogy vegyünk át egy partnert tőlük, mert ők már nem tudnak mit kezdeni az AdWords fiókjukkal. Beletették minden tudásukat, de az ügyfél elégedetlen. Mivel a kihívások izgalommal töltenek el minket, így természetesen azonnal rámozdultunk a projektre, ami a következő volt: 

Webáruház, IT témakör, havi 500 eFt költés, csupán 40 konverzió, siralmas ROI. 

Mivel a csapat, akiktől átvettük a feladatot elég profi, és barátként tekintek rájuk, kíváncsi voltam mit találok az AdWords fiókban. Ahogy beléptem pillanatok alatt kiderült, hogy itt nincsen hiba. Egy betűt nem tudtam hozzátenni, vagy elvenni, tökéletes volt. Az első három másodpercben kissé meg is szeppentem, hogy talán mégsem volt jó ötlet nagy mellénnyel bevállalni a projektet. No de aztán tovább mentem. 

Egy pillantás a weboldalra és megint előjött az a bizonyos „homlokcsatt”.
– Ne már, gyerekek, ezt komolyan gondoljátok? 

A weboldal katasztrófa. Elmentem új partnerünkhöz, odaültem a tulajdonos mellé, hogy rendeljen egy kütyüt, megvárom. Nem értette miért, de érdeklődve nekiállt a rendelésnek. Kb. a hatodik lépés magasságában, a 18-adik kattintásnál elkezdődött a dünnyögés: 
  • jaj már 
  • kötelező regisztráció? 
  • meddig várjak még a levélre? 
  • most ezt miért? 
  • de már rákattintottam 
  • ahh, spam-be ment 

És még sorolhatnám a szenvedés hangjait, mire kb. 6-8 perc után feladta! 
- Jól van Attila, nekem erre nincs időm, rohanok, mit akarsz ebből kihozni? 

Persze az arcomra elégedett mosoly kúszott fel, és csendben maradtam, aminek köszönhetően szinte hallható volt, amikor néhány másodperc múlva leesett a tantusz az ügyfelünknek is. Ekkor az első mondatom az volt, hogy legyen kedves írjon annak a havi 40 ügyfélnek egy köszönő levelet, akik végig küzdötték magukat a folyamaton, és idegrostjaikat nem kímélve leadták rendelésüket. 

Az az életérzés, mit ebbe a pár sorba igyekeztem beletenni az szándékos volt, hiszen az életben is minden így zajlott le. Számomra felfoghatatlan módon a partner havi félmillió forintot költött évek óta úgy, hogy közben nem foglalkozott a saját weboldala elemzésével, ergonómiájával és a folyamatok egyszerűsítésével. Szintén meglepő volt az a tény is, hogy nem alap egy (magára valamit adó) online marketing ügynökségnek, hogy a releváns látogatottság biztosításán túl foglalkozzon a webhely minőségével is!? Pedig így lesz elégedett a megrendelő, és végső soron a munkáját végző ügynökség, vagy AdWords szakértő is. 

Egyébként az eredmény egy hónap fejlesztés után, változatlan AdWords kampányokkal megdöbbentő volt: A havi 40 db konverzió a következő hónapban 220 db-ra ment fel! 

Nem győzőm hangsúlyozni, ahhoz, hogy az online biznisz jól menjen 3 pillérnek kell stabilnak lennie: 


1, Releváns látogató kell

– ehhez kell a jó AdWords, ez szárazon az ügynökség feladata. 

2, Kiváló minőségű weboldal kell 

– ez az én olvasatomban közös feladat. Ha én, mint AdWords szaki valójában hosszútávra tervezek az ügyféllel, muszáj foglalkoznom a weboldalának minőségével, tanácsokkal, ötletekkel kell ellátnom, amelyet neki kutya kötelessége tűzön-vízen át megoldani, integrálni, lefejlesztetni… (Itt nem mentség az, hogy fú ez 10-20-100eFt-ba fog kerülni, ahogy az sem lehet mentség a másik oldalon, hogy nem voltam ott a legutóbbi Google oktatáson, ezért nem tudom ezt meg azt a funkciót használni az AdWords fiókban. Javaslom, hogy legyünk profik és megfelelő komolyság mellett hanyagoljuk a mellébeszélést és a kifogáskeresést mindkét oldalon.) 

3, Megfelelő minőségű termék kell 

– ez kizárólag a megrendelőnk feladata. Nagyon fontos, ide értendő az árképzés is! Nem elég, hogy minőségileg a legjobb termékkel kell rendelkeznie az eladónak, de fogyasztható áron is kell értékesíteni azt. Szintén saját sztori: egy állateledel webáruház tulajdonosa kijelentette nekünk, hogy ő bizony ezt azért csinálja, hogy pénzt keressen, így nem fog fillérezni az árrés kiszámításakor. A legtöbb termék a webshopban több ezer forinttal volt drágább, mint bárhol máshol, pontosan egy klikkel arrébb! Azért komoly dolog egy 8.000Ft-os terméket 11.500Ft-ért árulni az árukeresők világában, nem? :) Ő minket okolt, mi őt, összevesztünk, elváltunk, nem akart kifizetni, pereskedtünk. Ugyanakkor azt is látom, hogy az egyik mobilos partnerünk hetente ellenőrzi a konkurencia árait és amikor 100 Ft-tal olcsóbb a soktíz-százezres telefon, akkor viszik tőle mint a cukrot, minek hatására rendszeresen belenyúl a kampányunkba és leállítja a hirdetéseket, mert nem bírják a terhelést. Szóval maradj két lábbal a földön! 

Pár napja jött egy viszonylag új ügyfelünk a szokásos havi konzultációjára. Szintén katasztrofális dobozos webáruháza van, ráadásul az egyik legelterjedtebb fajtából. A lényeg: nem testreszabható annyira, hogy az hosszútávon jó legyen és megtérüljön a kampány. Elfogadom, hogy kis kezdő vállalkozások találnak a piacon 2-3 induláshoz megfelelő webáruház szolgáltatót, de általában ezeket 1-2 éven belül kinövik, komolyabb AdWords, vagy Facebook kampány lefolytatására pedig nem alkalmasak. Az egyéni testreszabásuk milliós tétel, miközben maximum 500-600eFt-ból tökéletes egyedi webshop fejleszthető. (Egyik partnerünk 250 eFt-ért fejlesztetett tökéleteset.) Visszatérve elégedetlen ügyfelünkre csak minket okolt, hogy nem pozitív a megtérülési ráta. Miközben: 
Random megvizsgált 36 eFt-os terméke máshol 30 eFt volt, valamint küzdőpocok legyen a talpán az a felhasználó, aki abban az elavult, ronda, "kötelezően regisztrálni kell" típusú webáruházban rendel. 

Persze lehet ütni az ügynökség fejét, hogy sok-sok meg nem térülő munkaórán át küzdjön 1-2%-al alacsonyabb konverziós költségért, de az ügyfél akkor sem lesz elégedett, mert a weboldala ennyit tud, és a többi nem az AdWords szakértőn múlik! Az ilyen típusú megbízók igyekeznek fátyol alá rejteni saját felelőségüket és úgy tekintenek az ügynökségre, mintha pékségben lennének: kenyérért fizetek, kenyeret kapok -> pozitív megtérülést kérek - adjatok hát pozitív megtérülést! Mintha ez csak így menne, vicces, nem?

Neve elhallgatását kérő partnerünk kampányai elindultak kb. egy éve. Bekapcsoltunk, beállítottunk mindent az AdWordsben, de csak átlagosan teljesített szocreálos weboldala. Pár havi kérlelés, érvelés után beadta derekát és lecserélte weboldalát, aminek a fejlesztésébe minket is bevont. 


Az eredmény (változatlan AdWords költés és beállítások mellett)

A havi 16-22 konverzió felment a weboldal csere után 90 db fölé, a konverziós költség pedig kb. 6.000Ft-ról lecsökkent 1.400Ft-ra. A fejlesztési költség 2-3 hónap után megtérült! 

Most dőlj hátra és barátkozz a gondolattal: Az AdWords kampányoptimalizálás túlnyúlik az AdWords fiókon, a megtérülésben neked is, mint a webhely tulajdonosa döntő szereped van még egy ügynökség mellett is!

További bejegyzések »

Címkék: , , ,

2014. december 28., vasárnap

AdWords vs. Analytics konverziómérés - Miért különböznek az adatok?

Szerző: Attila Somlovari

Túl vagyunk a 2014-es karácsonyon, és már most sorra kapjuk a kérdéseket, leveleket tőletek különböző fórumokon, hogy miért tér el az AdWords és az Analytics által mért konverziók száma egymástól? 

(Nemrég előfordult, hogy ügyfelünk azzal hívott fel minket, hogy Ő azt látja, hogy nem éri meg az AdWords?! - ez sarkallt minket ennek a bejegyzésnek megírására)

Az első kérdés amit ilyenkor felteszünk, hogy hol nézitek az eredményeket? Ilyenkor 98%-ban mindig ugyanaz a válasz: Analyticsben, hol máshol? - A hiba pedig itt van!




Egy dolgot jegyezzetek meg:


Ha futtattok AdWords hirdetéseket, akkor mindig az AdWords fiókban (is) ellenőrizzétek az eredményeket, mert a két rendszer "gondolkodása" eltér, és mind a kettő a maga eltérő metodikája alapján méri a konverziókat!

Látnunk kell, hogy ahhoz, hogy pontos eredményeket kapjunk mindkét rendszert érdemes figyelni. (Üzenjük kedves ügyfeleinknek, hogy nem ér lustának lenni, mivel erre külön felhívjuk a figyelmeteket, viszont ér elolvasni az írásos havi jelentésünket, amelyet minden hónapban megkaptok ;))

Íme egy élő példa:

Egy általunk kezelt webáruházhoz tartozó Analytics és AdWords fiókról van szó. Mindkét esetben november 27 és december 27 közötti a mintavétel. - Ráadásul azért is valós a szituáció, mert ők pont sosem léptek be az AdWords fiókba és sosem olvasták el a jelentésünket bevallásuk szerint ezidáig, maradtak a jól bevált Analyticsnél..., de most ígéretet kaptunk arra, hogy ezen változatnak :)

Az Analytics adatai: 
(klikk a képre a nagyításhoz)


Ugyanez AdWordsben:
(klikk a képre a nagyításhoz)


A különbség szembetűnő!

Amíg az Analytics mindössze 180 konverziót mért fizetett keresésből és ~3,1mFt bevételt, addig ugyanazon idő alatt a valós AdWords által behozott vásárlások száma 389 db volt és a bevétel majdnem 7mFt. Oopss, hatalmas eltérés! Mégiscsak megéri az AdWords, nem? De miért van ez így?

A különbség oka az eltérő hozzárendelési modellezésben - avagy attribúciós modellezésben keresendő. Az AdWords esetében úgy gondolkozik a rendszer, hogy az elmúlt 30 napban mér minden olyan konverziót, amelynek a konverziós folyamatában részt vett. Ilyen útvonal lehet, ha valaki keres a Google-ben és ráklikkel egy hirdetésre, majd ugyanezt a felhasználót elérjük Facebook remarketingen keresztül, majd a végén előzményekből felmegy és ekkor konvertál. Az AdWords szerint ez AdWords-ös konverzió.

Ezzel szemben az Analytics alapértelmezettként a "legutóbbi, nem közvetlen kattintás" modellezést használja, aminek a lényege, hogy a közvetlen forgalmat nem veszi figyelembe, és a konverziós érték 100%-át ahhoz a csatornához rendeli, ahonnan az ügyfél a vásárlást vagy a konverziót megelőzően átkattintott. Az előző útvonalas példánál maradva az a konverzió az Analytics szerint a Facebook-hoz lesz jóváírva, mert az volt a non-direkt előtti utolsó forrás.

Felmerülhet a kérdés, hogy melyik a jó? Melyik a legfontosabb lépés, az első vagy utolsó? Esetleg lineárisan emelkedik a fontossága a kattintásoknak? Melyik a helyes megoldás?
Egyik sem, illetve mindegyik! Ha elakarunk jutni a boltba, ami pontosan 302 lépés távolságra van, akkor melyik lépés lesz a legfontosabb? Mindegyik szükséges a 302-ből, nincs igazam?

Amit jó tudni, hogy üzleti céljaink és múltbéli tapasztalataink alapján többféle modellezést használhatunk, amiről bővebben kaphatsz információt az Analytics súgójában ide kattintva

Ezeket a modelleket beállíthatjuk, megváltoztathatjuk a Analytics adminisztráláson belül a nézet oszlopban a Társítási modellek menüpontban.

A tapasztalat:

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az AdWords eredményeit az AdWords felületén és konverziómérésén keresztül elemezzük. Ha csak az Analytics alapján döntünk, akkor bizony téves következtetéseket vonhatunk le, amire már láttam élő példát: Lekapcsolták az AdWords hirdetéseket, mondván alig hoz valamit a konyhára, majd hirtelen az összes többi csatornán 60%-al visszaesett a konverziók mennyisége. Ebben majdnem megbicsaklott a portál, pusztán amiatt a vezetői gőg miatt, hogy Ne mondjuk már meg nekik, hogy hol nézték az eredményeket és ők eddig is csak Analyticsben nézték... 

Érdekes és hasznos:

A Google okos :) Folyamatban van annak az AdWords licitálási módszernek a fejlesztése, ami arra törekszik, hogy elemezze a múltbéli konverziós útvonalakat, és ez alapján automatikusan licitáljon a rendszer. Amelyik csatorna jobban teljesít, ott magasabb CPC-t állít az algoritmus automatikusan, ahol kicsi a valószínűsége, hogy konverzió történek, ott lehet nem is fogunk beszállni a versenybe. Erről a következő hónapokban minden bizonnyal még hallani fogunk eleget.
További bejegyzések »

Címkék: , , , , ,

2014. április 17., csütörtök

AdWords-kampány indításának lélektana

Szerző: Attila Somlovari

Az utóbbi időkben szerencsére rettentően elfoglaltak vagyunk, de ennek a bejegyzésnek a megszületését nem bírtuk tovább halogatni. Az ügynökség üzletkötő frontembereként van úgy, hogy naponta akár 3-4 új potenciális ügyféllel találkozok és ismerem a (falsch) gondolataikat. Most megpróbálok rendet tenni a fejekben, hogy ki, kivel, mennyiért, mikor, hogyan indítson AdWords kampányt. Mindenképp olvass tovább, ha nem akarsz csalódni! 

Megcsörren a telefon (valós beszélgetés): "Kedves Attila, a Ritáék ajánlották Önöket, állítólag maga csodát tud tenni, mert nekem 20.000Ft van a zsebemben és abból kell maguknak 100.000Ft-ot csinálni! Ugye menni fog?"

Ez egy klasszikus hozzáállás, sajnos. Főleg a "kicsik" gondolkoznak így. Olvasnak néhány szót a rendszerről, esetleg felmennek 1-2 ügynökség honlapjára és elképzelik a csodát. Itt máris leszögezném, hogy lehet csodát művelni, mert ez a rendszer tényleg a legjobb ma, (véleményem szerint az egész világon) de ennél azért több kell.

Ma egy jól teljesítő AdWords fióknak akár több évre visszamenő múltja van állandó hirdetés és OPTIMALIZÁLÁS mellett. Mikor létrehozunk egy kampányt, a kampányfelállítás során az eddig tapasztalataink szerinti legjobb struktúrát hozzuk létre, ami már lényegesen jobb rajtnak bizonyul, mint egy otthoni shufnituning fiókszerkezet, de azt mi sem tudjuk, hogy melyik része az, ami garantáltan működni fog, ami garantáltan megtérül a későbbiekben.
Éppen ezért kell költeni rá, minél többet, hogy minél gyorsabban jöjjenek az adatok, nagy legyen a mintavételezés és elkezdődhessen az egészséges menedzsment, optimalizálás, ami végső soron a mi igazi feladatunk! Ezt kell nekünk jól csinálni, hogy mindenki együtt tudjon nevetni.

És itt jön a kérdés: mennyit kell költeni havonta ma Magyarországon ahhoz, hogy érezhető legyen a vállalkozás számára is a látogató-ügyfél volumen növekedése és nekünk is elég legyen az adat ahhoz, hogy 2-3 HÓNAPON belül érdemben tudjunk optimalizálni? Havi kb. 150 ezer Forint-tól, ez a minimum! (Ha valaki megkérdezi, ezt mondjuk iparágtól függetlenül. Ide beletartozik a brand hirdetése, pár keresési kampány, remarketing...)
Ha ez alatt költesz, akkor nekünk hónapokat kell várnunk, amíg összejön annyi adat, amivel érdemben tudunk foglalkozni. Persze a kampányt alacsony költés mellett is figyeljük állandóan, lekezeljük a kiugrásokat és ötletelünk.

Szintén klasszikus gondolat egy alacsony költéssel rendelkező potenciális ügyfél esetében, hogy: "Attila, induljunk el havi 50.000Ft-os büdzsével, aztán majd pár hónap alatt mikor látjátok, hogy mit kell csinálni, akkor majd növeljük a költést." Na ezt NEM. Első ránézésre magam ellen fogok beszélni, pedig nem. Mondhatni nekünk kényelmes volna 50.000Ft-os költés mellett malmozni kb. 6 hónapig, mert mi megkapjuk a menedzselési díjat, de nem ez a cél.
6 hónap alatt az ügyfél elégedetlen, türelmetlen lesz, eredményt vár, amit nem tudunk ilyen kicsi mintavételből produkálni. Ilyenkor meg szoktam mutatni a fiókot, hogy lássák, még egy kis kampány esetében is kulcsszavanként maximum 10-12 klikk áll rendelkezésre, és ez nem elég ahhoz, hogy érdemben optimalizálni lehessen. Tehát mi lesz ebből? Veszekedés, válás.

Ilyenbe nem megyünk bele. Ha rendelkezésedre áll 6 hónapra ez az 50.000Ft, azaz ott van a zsebedben 300.000Ft, akkor azt költsük el egy hónap alatt, had dolgozzunk, had mutassuk meg, mit is tudunk. Adjunk annak a szerencsétlen kőművesnek téglát (adatot), hogy fel tudja építeni a palotát!

Igen, ki kell mondani: Az AdWords egy beruházás. Az elején elköltött pénz, befektetés a későbbi megtérülésbe. Sajnos azokat a klikkeket is meg kell venni viszonylag nagy mennyiségben, amiről később kiderül, hogy nem éri meg. De pont ez a lényeg, hogy kiderüljön!, és ezután az optimalizálás indulásával egyre jobban fog teljesíteni a kampányunk, pozitív lesz a ROI és bizony profitot tudunk realizálni. Ok, de mennyi idő/költés kell hozzá?

Erre a válasz nagy átlagban: egy olyan fiók, ami már nekem is tetszik, abban havi 200.000Ft-os költés mellett eltelik 6-8 hónap. (Ez a költés átlagos méretű kampányra vonatkozik, ha nagy a kampányszerkezet, akkor a szükséges költés ennek többszöröse lehet). Persze van rá példa, hogy az első pillanattól pozitív legyen a megtérülés, de ahhoz bele kell nyúlni a jó termékbe, vagy szolgáltatásba. Igen, azt is el kell mondani, hogy van, hogy egy évig küzdünk, amíg végigteszteljük a partner repertoárját, hogy mit és hogyan tudunk hatékonyan eladni.

Itt joggal merülhet fel a kérdés, hogy: Akkor nekem most kell kb. 1,5-2mFt, hogy ebbe belekezdjek? Nem. Elég kevesebb is! Azért mert ahogy múlnak a hetek, hónapok, jönnek az adatok, dolgozunk és egyre jobban megtérül a kampány, tehát a folyamat során már termel a rendszer valamennyit. De azt mondjuk ki: Ha nincs erre a beruházásra a zsebedben 500eFt, akkor ez számodra nem ajánlott, mert nem lesz hatékony. (Lehet, hogy ez kicsit erős volt, de hidd el, 10 év tapasztalat, több száz kampány és 1-2 milliárd forint elköltése után mondom ezt.)
Ha meg azt gondolod, hogy majd otthon Te megoldod magadnak, ám legyen, persze, buzdítalak hogy próbáld ki, de 90%-ban beletörik a bicska és kidobott pénz lesz, ami után 2 következtetést vonhatsz le:
1, ezt soha többet, ez csak a Google-nek éri meg, vagy
2, lehetsz haladóbb szellemiségű üzletember, aki azt mondja, hogy ezt elpuskáztam, belátom, nézzük meg mit tud egy profi!
Hidd el, nem véletlen költenek ma el a világon összesen naponta 150 millió dollárt, hogy AdWordsben hirdessenek.

Térjünk vissza az elejére: Az eddig leírtak fényében, Te mit mondanál annak a kedves hölgynek a telefonban? Mi lenne a válaszod arra, hogy 20.000Ft-ból csinálj 100.000Ft-ot? Ráadásul úgy, hogy tudod, hogy a rendszer képes rá, csak nem az elején...

Múlt héten történt, hogy egy másik kedves ügyfél megcsináltatott velünk egy kampányt, alaposan kidolgoztuk majd jött a sokk:


Igen, jól látod, 9 klikk után, 497Ft elköltése után felhívott minket, hogy állítsuk le a kampányt, ne menjen rá több felesleges pénz!. ...és még konvertált is, ami érdemi konverzió volt!
Ezek után mivel felmondani nem tudtam a cégnél :), csak hazamentem a nap közepén az irodából kiborulni. Lássuk be, erre nincs kapacitásunk. Nincs arra kapacitás, hogy 10-20eFt elköltése után hívjanak minket telefonon, hogy: Na mit látunk? Hogyan tovább? Mikor jönnek már az eredmények?

Szeretnénk a kicsiknek is segíteni. Mi hosszútávban gondolkozunk. Nem véletlenül van az akkreditált szakértőink számához képest kevés ügyfelünk. Többet nyújtunk, mint egy dobozos "tizenezerforintos, 200 kulcsszóig csináljuk csak meg, kapsz egy dedikált emailcímet" típusú ügynökség! Nálunk nem véletlen dolgozik két szakértő egy projekten! És mi az eredménye? Ez:



Igen, jól látod, felhúztuk 2 év alatt a partnerünket a havi 150eFt-os költésből a havi majdnem 4mFt-os költésig, ahol azért kellett visszavenni a költésből, mert nem bír ilyen ütemben fejlődni. És ezt hogyan tudtuk elérni?

Együtt sírunk, együtt nevetünk konstrukcióban! A díjazásunk alapvetően százalékos: alapdíj + a kezelt költés bizonyos százaléka. Ez azért működik minden esetben, mert Te csak akkor fogsz hónapról hónapra többet költeni, ha mi bebizonyítjuk számodra, hogy ez megtérül, profitot termel. Ekkor vált át a kérdés: "Mennyibe kerül ez nekem?"-ről "Mennyit tudok még itt elkölteni?"-re. És ezt kell elérni! De még egyszer visszacsatolok: ezt 20eFt-ból nem lehet! Nézd csak meg, hány hónapig nem emelkedett a költés? Kerestük az utat, amihez a partner kitartása is kellett!

Ha ráéreztél erre a gondolatra, akkor joggal merül fel benned, hogy egyébként mennyire motivált egy olyan ügynökség, akinél aláírsz egy fix díjas, fix idejű szerződést? Szerinted ő mindent meg fog tenni érted? Érdeke, hogy neked valóban jól menjen az üzlet? Nem véletlen találsz kevés olyan ügynökséget (ha egyáltalán találsz), ahol nincs se fix díj, se fix idejű szerződés, se kampányfelállítási díj, sőt, a szerződés  apróbetűs részében sem találsz rejtett költséget!

Rá kellene jönni az ügynökségeknek is, hogy ebben a szakmában is egyszerűen dolgozni kell, nem csak behúzni a csőbe az ügyfeleket. Sajnos sok ügynökség fix 10-20-30eFt-os díjjal kínálja számodra az olcsó szolgáltatást,  (gondold végig, ezért mennyi érdemi munkát lehet motiváltan elvégezni? Havi 1-2-3 óra motiválatlanul maximum, amivel Te nem fogsz felemelkedni!) és a szerződéses időszak végén hanyat-homlok menekülsz annak ellenére, hogy egyébként jó potenciállal rendelkező ügyfél vagy! 

Így rombolják sajnos sokan a mi piacunkat, de azért szerencsére van olyan halász is, aki nem csak rabolja a tavat, hanem telepít is bele. Büszkén mondom, hogy én is ismerek ilyet, és felnézek rájuk!

Szép napot :)
További bejegyzések »

Címkék: , , ,

2013. május 28., kedd

AdWords kérdések egy egyetemista tollából

"Tisztelt PPC Media!

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója vagyok, és azért fordulok Önökhöz, mert a szakdolgozatom témája a PPC marketing a gyakorlatban, és Önök elismert keresőmarketing szakemberek.

Ha hajlandóak lennének pár kérdésemre válaszolni egy adott szektorról, akkor az általam már lefuttatott kampány elemzése előtti bevezető elméleti fejezetben, hivatkoznék az Önök által közölt válaszokra. Számomra ez nagyon nagy segítség lenne, és a dolgozatom minőségét és hitelességét is nagy mértékben növelné. 

Válaszukat előre is köszönöm.

Üdvözlettel,
T. Tamás"


Lássuk a kérdéseket:

1. Ön szerint mennyire fontos szerepet tölt be egy fotós vállalkozás kommunikációjában az online felületeken történő kommunikáció?

Minden vállalkozás életében fontos ma már az online jelenlét. Erre a legjobb a példa, hogy ma a megkérdezett emberek 96%-a könnyen elél mikrosütő nélkül több mint egy hónapig, de ugyan ez a mennyiségű ember nem képes egy hétnél tovább „létezni” internet nélkül. (Forrás: Google kutatás) Teljesen átszövi az emberek életét ma már az internet, pláne, ha egy terméket szeretnének vásárolni, vagy szolgáltatást kívánnak igénybe venni, akkor túlnyomórészt az interneten tájékozódnak előtte. Ennek megfelelően egy fotós ügyfélszerzésének is a legfontosabb pillére ma már az online kommunikáció.

2. Az online marketingkommunikációban melyik eszköz a legfontosabb egy ilyen vállalkozásnak?

Igazából 2-3 ilyen eszköz szerepel a repertoárban, amelyeknek az együttes használata nyújtja a leghatékonyabb megoldást: 1, Webhely, amit meghirdetünk, ez mindennek az alapja; 2, Fizetett keresőhirdetés, ami a releváns látogatókat hozza az oldalra; 3, A Fotós szakmában gyakori és hatékony eszköz még a FaceBook-on történő kommunikáció, ahova a legkönnyebb referenciákat feltölteni. (ne felejtsük el, a referenciák adják el a terméket/szolgáltatást és építik a bizalmat, ami hatalmas szerepet játszik az online vásárlás döntéshozatalában.)

3. Mennyire jellemző erre a szektorra a fizetett keresőhirdetés használata?

Viszonylag sokan használják már, de általában kampány szerűen, például, hogy az esküvői szezonra szerezzenek ügyfeleket, így már tél végétől nyár elejéig futtatnak ilyen hirdetéseket.

4. Mennyire lehet hatékony egy PPC kampány ebben a szektorban?

A PPC kampányoknak a hatékonysága szektortól függetlenül megkérdőjelezhetetlen. Ez ma a világon talán a leghatékonyabb reklámozási forma, hiszen csak azok az emberek keresnek meg minket – találnak ránk, akik kifejezetten a mi termékünk iránt érdeklődnek. Mondok egy példát: Hagyományos reklámozás esetében (tv, rádió, plakát, szórólap): Szóval van 1000db szórólapunk, aminek darabja kb. 20Ft-ba került. Ezt a szórólap mennyiséget a városban szétszórjuk és reménykedünk egy-két ügyfél megjelenésében. Ezzel szemben úgy tudnám szemléltetni a keresőhirdetéseket, hogy: kezünkben van az 1000db szórólap és velünk szemben áll 1000 ember, akik tudják mivel foglalkozunk és mindenki akar a szórólapunkból, mert az általunk kínált szolgáltatást kívánnak igénybe venni. (Nem nehéz eldönteni melyik lesz hatékonyabb ugyan azon az áron. – és valóban akár jóval 20Ft alatt is hozatunk ilyen érdeklődő és releváns látogatókat a webhelyünkre.)

5. Ajánlaná-e a fizetett keresőhirdetés használatát egy fotósnak? Miért?

Természetesen igen! Igazából mindenkinek ajánlom, mert gyors, hatékony, pontos, optimalizálható így rövid idő alatt megtérülővé varázsolható a gépezet, ami után nem az lesz a hirdető kérdése, hogy: Mennyibe fog ez nekem kerülni? hanem hogy: Mennyit tudok még itt elkölteni? - hiszen termel

6. Ön szerint mi lehet az átlagos átkattintási költség ebben a szektorban?

Ezt nehéz megjósolni, mert függ a pillanatnyi hirdetői versenytől és a meghirdetett weboldaltól, valamint, hogy mennyire jól van elkészítve a kampány, milyen a fiók, vagy az adott kulcsszó múltbéli teljesítménye… stb. Ezért nem olyan egyszerű ezt megsaccolni sem. Ugyan azt a kattintást el tudjuk hozni egy jó minőségi-mutatóval 20ft-ért, de ha valami nem stimmel, akkor akár fizethetünk 100Ft-ot is. (A hirdetések rangsorolásánál a rendszer összeszorozza a minőségi mutatót az általunk megajánlott maximális kattintási összeggel és a kapott érték alapján rangsorolja a rendszer a hirdetéseket. Tehát egy jó minőségi mutatóval bíró kulcsszó esetében jóval kevesebbet kell fizetnünk egy adott pozícióért - látogatóért.)

7. Mekkora lehet az a havi büdzsé, amit még magas hatásfokkal el lehet költeni Google AdWords hirdetésre egy fotózással kapcsolatos kampányban (esküvői fotózás, stb.)?

Ezt másképp kell nézni: Minél többet költünk az elején, annál gyorsabban jönnek az adatok, annál jobb/gyorsabb a mintavételezés, ami alapján optimalizálni lehet a kampányt. Sokan úgy indulnak neki, hogy költsünk csak 50.000Ft-ot az első hónapban, hogy megnézzük… De akkor csak egy hónap után tudunk optimalizálni, ami idő alatt nem feltétlen termel a rendszer olyan sok bevételt, de neki a havidíjakat, a rezsiköltségeket, béreket stb. fizetni kell. Ha úgy is elkölt valamennyi pénzt az elején, akkor ezt tegyük minél gyorsabban (persze ésszerűen), hogy már pár nap után tudjunk optimalizálni. Tudomásul kell venni, hogy ez elején elköltött pénz befektetés a későbbi megtérülésbe. Tehát a minimum az pénztálca-függő, a plafon meg a keresések, vagy a Display hálózati megjelenések száma. Szóval válaszolva a kérdésre, minél többet költünk, egy szakember kezében, annál gyorsabb lehet a kampány hatásfokának növekedése.

8. Melyek a legfontosabb hirdetéscsoportok egy fotózás témakörben futtatott kampányban?

Fontos az, ami a hirdetőnek fontos. Nincs általános fontossággal bíró hirdetéscsoport. Ha esküvői fotózást kíván eladni, akkor az, ha épületfotózást, akkor az. Kinek mi. A kampányokat is ennek megfelelően kell létrehozni.

9. Ön szerint a keresési volument tekintve mennyire lehetnek népszerűek a csoportokban alkalmazott kulcsszavak? Más szektorok kulcsszavainak keresési volumenéhez viszonyítva a fotós szektor kulcsszavai mennyire népszerűek?

Mindenképpen meg kell találni valamennyi témába vágó kulcsszót, hogy azokat különböző módon betegyük egy hirdetéscsoportba, hogy lefedjük a legrelevánsabb kereséseket és elhozzuk a webhelyünkre a legjobb látogatókat. Az, hogy mekkora volumene lehet egy hirdetéscsoportnak, az annak a kialakításától is függ. De például az „esküvői fotózás” kulcsszóra havonta átlagosan 12.100 rákeresés van Magyarországon, az esküvői fotó”-ra 14.800, viszont a „hitel”, vagy a „fogyókúra” kulcsszavakra meg 300.000 feletti a havi keresések száma. Persze vannak olyan kifejezések is, amire annyira alacsony a rákeresések száma, hogy nem is kapunk róla számadatot.

10. Ön szerint mit tartalmaz az ideális esküvői fotós kampány szöveg? Mennyire fontos a call to action?

Az esküvői fotózásnál általában nem az ár a legbefolyásolóbb tényező úgy gondolom. Ez egy feledhetetlen pillanat az ember életében, ahol inkább a minőség számít. Ebből kifolyólag én mindenképpen a referenciákat és tapasztalatot domborítanám ki!
A call to action nagyon fontos! Ha az átkattintási arányt veszem és sikerül belecsempészni egy hirdetésszövegbe, akkor akár több százalékpontot is javíthat a CTR-en. Ez azért van, mert az emberek szkennernek olvasás közben, és nem gondolnak át mindent. Ha oda az van írva, hogy „Klikk ide”, akkor egy részük tényleg oda is fog klikkelni.

11. Mekkora lehet a hirdetői verseny ebben a szegmensben?

A versenytárs weboldalak száma az esküvői fotózásra 590.000, ami közepesnek mondható, és konkrét hirdetők is akadnak jópáran. Én azt mondanám, hogy „erős közepes”.

12. Hány százalékos átkattintási arányt mondhatunk a keresési- és a tartalmi hálózatban ideálisnak?

Keresési hálózatnál 2% felet kis szódával már jónak mondható, de van olyan ügyfelünk ahol 20% körülit értünk el kampány szinten.
GDN hálózat esetében 0,2% - 0,4%, de a fejlődő és a pontos célzási megoldásoknak köszönhetően ez állandóan növekszik.

13. Egy fotózással kapcsolatos kampány esetében milyen tartalmat célszerű megjeleníteni a landing page-en?

A referenciákat mindenképpen, az árat- esetleg csomagajánlatokat, ajánlatkérési űrlapot és az sem árt, ha akár egy jobb oldali hasábban a fotósról írunk minimálisan egy arckép kíséretével.

14. Ön szerint mennyire általános a konverzió mérése ebben a szektorban?

Tapasztalatom az, hogy sajnos elég kevés esetben használják a konverziómérést, pedig ez az alapja annak, hogy a megtérülési ráta (ROI) tudatosan pozitívba váltson. Ez igaz minden szektorra. Exponenciálisan emelkedik a PPC hirdetéseket igénybe vevők száma, de úgy gondolom, még mindig gyerekcipőben jár ez a téma. Mostanra eljutottunk oda, hogy rengeteg weboldal van az interneten, és most kezdenek rájönni a webhely tulajdonosok, hogy mit ér vele, ha nincs releváns látogatottsága. A SEO egyre drágább, lassabb, nehezen térül meg, ezzel viszont akár 20 perc alatt eredményt lehet elérni.
A konverziómérés összességében csak kevés hirdető tudatáig jut el sajnos, és ez alól nem kivétel ez a szektor sem.


További bejegyzések »

Címkék: , , , ,

2012. december 3., hétfő

Szerezz több ügyfelet!

Szerző: Attila Somlovari

A megkeresés:

"Adwords kampány menedzselésére szeretnék egy profi csapatot. Láttam a referenciáikat és hogy régóta  a szakmában vannak, így Önökre gondoltam.
Kedves Attila, kérem hívjanak vissza a 06 30 1X3-4567-es telefonszámon.
Köszönettel: V. Antal"

A Válasz:

"- Jó napot kívánok Somlóvári Attila vagyok a PPC Média Online Marketing Ügynökségtől és V. Antallal szeretnék beszélni.
...
...
- Kedves Antal! A részletek legyeztetése végett javasolnék egy személyes találkozót egy Ön által megjelölt időpontban és helyszínen.
- Rendben, akkor találkozzunk kedden 11 órakor a ... "

És így folytatódok a történet:

A helyszínen elbeszélgetünk a leendő partnerrel. Felmérjük vállalkozásának minden részletét, jelenlegi marketing stratégiáját (ha van), a célközönséget és egyből javasolunk néhány olyan megoldást, amelyek segítik üzleti céljának beteljesülését. 

A baj:

A legtöbben nem gondolkoznak kezdetben komplexen. Vagy csak Google Adwords kampánymenedzsmentre keresnek partnert, vagy csak keresőoptimalizálásra és FaceBook hirdetések létrehozására, vagy bármilyen szóba jöhető témára. (Egy eszköztől remélik sikereiket. "Na nekem ez az ami kell!" felkiáltással.)
Mi ezt a gondolkozást változtatjuk meg már az első találkozás alkalmával. Hogy miért?

Mert rá kell jönnöd, hogy Neked valójában nem (csak) Adwords kampányfelügyelet kell, nem FB hirdetés kell, vagy keresőoptimalizálás, hanem több releváns látogató, több vásárló, ...még több ügyfél!
Ennek a célnak a teljesülése érdekében csinálsz mindent! Igazából az, hogy ez a beteljesülés milyen online csatornán érkezik hozzád, az az esetek 99%-ában teljesen mindegy. 

Az ügyfélszerzés legjobb módja:

A teljes körű megoldás! Mi nem csak hirdetői fiókjaidat akarjuk karbantartani! Az online marketingnek nem csak 1-1 ágazatát, lehetőségét vetjük be a cél elérése érdekében, hanem fullos megoldást akarunk nyújtani Részedre és a Te Vállalkozásod számára.
- Webhelyedbe integrálunk és összekapcsolunk mindent eszközt, ami szükséges a pontos mérésekhez nélkülözhetetlen, megkeresünk minden csatornát, minden létező célzási megoldást, hogy elérjük a legolcsóbban a célcsoportod, kielemezzük konkurenciáid, bepozícionálunk a lehetséges piaci résbe, ha kell olyan stratégiát állítunk fel számodra, amely teljesen felborítja a nyugodt és unalmas online megjelenésed. Attól sem riadunk vissza, ha teljesen új webhelyet, arculatot kell létrehoznunk... 
Mi mindent az ügyfélszerzésnek rendelünk alá! Hiszen eddig vagy tudtad, vagy nem, de ez a célod!

Nagyon ne is várd el tőlünk, hogy csak Adwords fiókodban matassunk. Az önmagában ritkán okoz katarzist üzleti életedben. Hogy miért? Mert számos buktatója lehet annak, hogy végre dőljenek a potenciális partnerek feléd:

Néhány példa, hogy miért gondolkozz komplexen:

  • Lehet tökéletesen célzott Adwords fiókod, ha borzasztó üzletpolitikát folytatsz, vagy csak egyszerűen túl magasak az áraid.
  • Lehetnek jó áraid, és megfelelően célzott hirdetői fiókod, ha olyan a weboldalad, hogy külön próbatétel azon bármilyen információt, terméket megtalálni, vagy azt megrendelni.
  • Lehet minden tökéletes, de ha a Google szempontjából nem jó a webhelyed és olyan rossz minőségi mutatókat kapsz, ami által vagy egyáltalán nem jelenik meg a hirdetésed, vagy több száz Forintos kattintási árért jut el hozzád a látogató, akkor sohasem válik megtérülővé az a bizonyos ROI.
  • Lehet, lehet, lehet bármi. Ha csak egy dolog is hibádzik, akkor elvesztél a többi között, ezt vedd tudomásul!

Na kezded már világítani az a kis lámpa ott a fejedben? Lassan rájössz Te is, hogy az internet ma már nem annak teremt lehetőséget, aki csak! megjelenik rajta egy weboldallal, hanem annak, aki az online és üzleti világ minden terén a tökéletesre törekszik és tesz is érte rendesen!

(Ha netán tovább gondolnád a dolgot, keress minket bátran! Ingyen van :)
További bejegyzések »

Címkék: , , ,

2012. szeptember 11., kedd

Google Ügynökségi nap - Mi lesz a kuponnal?

Szerző: Attila Somlovari

Ahogyan beharangoztuk már korábban, ebben a hónapban is elmentünk a Google Ügynökségi napjára, ahol az eddigiekhez képest még több hasznos online információt tudtunk beszerezni a legnagyobb Gúglerektől. Nem is szaporítom tovább a karaktereket, lássuk miről is volt szó, had tanuljon a nagyérdemű!

Ügynökségek:
Teljesen átalakítja Google az ügynökségei rendszerét. Ezentúl többet, jobban kell teljesítenünk nekünk, partnereknek, hogy megfelelő oktatást és támogatást kapjunk. Ami itt igazából titeket érinthet, az az, hogy a megint szigorítják a kuponok igénylését és használatát. Nemsokára nem lesz ingyen kupon az ügyfeleknek, hanem a mottó: Az első 5000Ft, most 20-at ér! Tehát a kupon csak 5000 forint feltöltés után lesz aktiválható, mert az eddig kiosztott kuponok szinte alig hoztak bevételt a kupon feltöltés után. 

Google és Adwords adatok:
A helyi populáció 74% használja az internetet, 61%-a naponta. Egy átlagos magyar internetfelhasználó 59 órát tölt egy hónapban az internet előtt és 2698 oldalt tekint meg. - Ezek az adatok azért kerültek kihirdetésre, hogy demonstrálják, hogy a Magyarok milyen sok időt töltenek el kockulva, más országokhoz képest. Igen, a régió élvonalába tartozunk, tehát bemutatták, milyen nagyon érdemes minket célozni online hirdetésekkel. 

Demográfia:
Az online populáció 8%-a 15-17 éves, 34%-a 18-29, 23%-a 30-39, 17%-a 40-49, 12%-a 50-59 és 5% körüli a 60+ korosztály. Ez gondolom bemelegítő volt hiszen itt mondták el, hogy már demográfiára is tudunk célozni Adwordsben, hiszen most minden Google alkalmazás regisztrációjához kell évszám, és ott a Google+ is, ...stb. Akiről nem tudják a születési évét, azt a böngészési minták alapján 80-90%-osan be tudják azonosítani. Wáowow!

Online piac:
Magyarországon brutálisan csökkennek a marketing kiadások. Kivétel persze az online költekezés, hiszen ez még mindig növekszik, és itt is a húzóág a SEM-PPC, azaz a keresőhirdetések. Ez nem is csoda, hiszen MA az egyetlen olyan hirdetési forma, ahol az érdeklődés 100%-os, ennél jobban megtérülő, konvertáló hirdetésformát még nem találtak fel. Max. a szórólapozás :D

És a mai adag végén a beharangozott CTR növelés 3 lépése:

1, Hozz létre egy Google+ oldalt és ellenőriztesd
    Tedd az URL-ed a G+ oldalad "about" részébe.
    Szólj a Google-nek, hogy ellenőrizzék azt!
2, Engedélyezd a közösségi bővítményeket az Adwordsben
   A +1-ek a hirdetésekben 5-10%-os CTR növekedést hoznak. (Nem Százalékpontos, csak százalékos)

3, Add hozzá a G+ gombot a site-hoz
    A top oldalaknál 38%-al növelte a követők számát.

Ha minden megvan, akkor egyrészt mindenhol meg fog jelenni, hogy milyen sok követőd van, ami ugye a bizalmat növeli, másrészt egy ellenőrzött Google+ oldal megjelenik brand keresésekkor az organikus találati elemeknél, ráadásul jobb oldalon igen nagy területen.

Mára ennyi, hamarosan új infókat szállítunk.

Ha kérdésetek volna írjatok akár kommentet, akár itt: PPC Média kapcsolat :)



További bejegyzések »

Címkék: , , , , ,

2012. június 15., péntek

Azok a szemét referenciák

Szerző: Attila Somlovari

A bejegyzés címe lehetett volna "Azok a szemét konkurenciák" is. 

Hajmeresztő milyen írásokkal találkozik az ember, amikor olvassa egyes (anti)marketing ügynökségek és állítólagos (anti)szakemberek weboldalát. Újra előjönnek azok a bizonyos homlokcsapkodások és hangos nevetések, anyázások...

Mazsolázzunk szépen történeteket, mivel vezetik meg a kontárok a hozzá nem értőket:

Közösségi média: Level 1


Kedves jövendőbeli ügyfelem a tárgyalások alatt épp arról tart előadást, hogy az ő nemzetközi vállalkozása egy világhírű brand. Ez így is van. Havonta sok-sok 100eFt-ot költenek itt, Magyarországon online marketingre, köztük közösségi médiára. Futtatnak ppc kampányokat, megjelennek a Youtube-on, SEOznak, márkát építenek, ahogyan ennek lennie kell.
Mikor részleteiben próbálom megérteni, nem túl szakszerű magyarázatát, hogy miért is vannak annyira megelégedve régi partnerükkel, kiderül, hogy bizalmuk azért végtelen, hiszen a 200-ról 2-3 hónap alatt 1200-ra emelték Facebook rajongóiknak számát.

Kérdezném, hogy egy X-százmilliós vállalkozásnak tényleg nincs annyi sütnivalója, hogy amikor hónapokon át milliókat fizetnek ki online marketingre és annak egy izmos részét Facebook kommunikációra és hirdetésekre, ne sírják el magukat attól az eredménytől és ne rúgják ki azonnal a partner ügynökséget pont azért, amiről úgy beszélnek, mint a legnagyobb eredményükről, megelégedésükre?! 
Remélem olvassák, itt súgok nekik 1000 rajongót 20.000Ft-ért lehet szerezni pillanatok alatt. Nem kerül milliókba és hónapokba!

Keresőoptimalizálás: Level 2


Kedvenceim közé tartozik, amikor egy vállalkozás képernyő mentésekkel demonstrálja, hogy milyen szuper eredményeket ért el egy honlap keresőoptimalizálás folytán. 
Mutatok egy madárkát:


Ez miért nem igaz? 
A Google nézi az egyéni preferenciákat a sütikből, vagy ha esetleg van Google fiókunk, legyen szó pl.: gmailről, akkor a nagytestvér már társítani is tudja ezeket a preferenciákat egy személyhez és ezeket figyelembe véve rendezi a találati listák eredményét. Magyarul miről van szó? Ha egy oldalt gyakran látogatunk, akkor az az oldal a Google szerint fontos számunkra, így a találati listán előre rendezi.
És egy oldalt ki látogat gyakran? Az aki dolgozik vele, és a tulajdonos. Tehát ez nem más, mint a rendszer kihasználása a megrendelő megtévesztésére. (ilyen esetekben keresőmotor független elemző szoftverek használata javasol, hogy megtudjuk melyik kulcsszóra hányadikak vagyunk egy adott keresőben)
Javaslat: Mindig kérjünk segítséget, ha olyasmibe vágjuk a fejszénket, amihez nem nagyon értünk.

Google Adwords: Level 3


Hajhullatós olyat olvasni, ami velejében eltér a felelősségteljes munkavégzéstől, pláne akkor, amikor mások pénzével játszunk! Íme:



Miről is van itt szó? 
Adjál nekem sok pénzt egyszerre oda, csinálok neked valamit, aztán elengedem a kezed és mehetsz Isten hírével! Persze az, hogy mit is csináltam majd csak később derül ki. Lehet, hogy jobb lett a kampányod, lehet hogy rosszabb, lehet Te, mint a megrendelő teljesen mást akartál valójában, de ez mind csak hetekkel később derül ki, amikor én már költöm a pénzed!

Na mi ilyet nem csinálunk. Mi nem kérünk el 2 hirdetéscsoport létrehozásáért 150e Ft-ot, és a kezdeti lépések után is vállaljuk a felelősséget a munkánkért. Ha valamin még lehet változtatni (annál is inkább mert az optimalizálás állandó folyamat, nincs olyan, hogy tökéletes most már), akkor azt megtesszük, szakmai segítséget és tanácsadást nyújtunk ameddig a megrendelőnk ezt kívánja. 

Tehát a kettő között a különbség:

a, sok pénz egyszeri kiadása, úgy, hogy nem tudjuk milyen eredménye lesz a munkának 
b, kevés pénz kiadása, állandó felügyelet, önálló optimalizálás és felelősségvállalás, támogatás, tanácsadás minimális havidíjért, és a megrendelő még olcsóbb reklámköltségéért
/Itt bemutatunk egy referenciát, ahol kiderül, mégis van értelme az állandó felügyeletnek/

Magyarországon tényleg nincsen párja az arcátlanságnak! :(

Ha már referenciát teszel ki a honlapodra, akkor az ilyen leírás sokkal hasznosabb: PPC Média Referenciák
További bejegyzések »

Címkék: , , , , , ,

2012. május 30., szerda

Google Ügynökségi Nap, az információk tárháza

Szerző: Attila Somlovari

Május 25-én került megrendezésre a 2. Google ügynökségi nap. A résztvevőknek valóságos információhaddal kellett megküzdeni, hiszen az Online Úristen számos területen újított és további változtatásokra is készül a következő hetekben, hónapokban.

Lássuk szépen sorban!

Ügynökségek számára:

Júniustól csak az lehet tagja a programnak, aki:
Júniustól visszamenőleg az utolsó 3 hónapban aktivitást mutat- Igényelt kupont, felhasználta a kupont, rendezvényen volt, valamint rendelkezik MCC fiókkal, valamint még egy fontos információ: szeptembertől csak az az ügynökség igényelhet Adwords kuponokat, akik letették a szükséges Google Adwords vizsgákat.
És egy rossz hír a trükkösöknek: 2-3ár hete nem lehet már magyaroszági számlázási című fiókban külföldi Adwords kupont felhasználni, magyar fiókban csak a magyar ügynökségi központ által  kibocsátott kuponok használhatóak. (ebay forgalom drasztikusan csökken :)

Mobil:

Remek előadást láthattunk Arany Jánostól a mobiltelefonra történő optimalizálás fontosságáról. Ezt értem klasszikus értelemben, de a hirdetések optimalizálása sem elkerülhető ma már!


Néhány érdekes szám:

• 2011. vége: a felnőtt lakosság 85%-a használt mobiltelefont *
• A teljes használatban lévő mobilkészülék-állomány 10,8 millió db
• Az aktív okostelefonok száma: 2,5-2,6 millió készülék (ezek nem mindegyikét használják internetezésre)
• Az internetezésre is használt okostelefonok száma >1,5 millió db (2012.03) – Ipsos, GKIeNET, NRC
• Ebből csak az utóbbi két évben 1,5 millió darabot értékesítettek, ami az összes eladások közel 50%-a**
Magyar számok, 2012.

János arra is rávilágított, hogy a különböző eszközök más-más időben kerülnek a kezeink közé. Míg nappal a desktop gépeket részesítjük előnyben, addig az este folyamán akár a TV előtt is az ölünkben van a tablet, és így más-más eszközre célozva alapjaiban más hirdetéseket tudunk eljuttatni a felhasználókhoz, ráadásul jóval olcsóbban, mintha hagyományos eszközökön hirdetnénk.



Youtube:

Talán a legizgalmasabb előadást láthattuk, hiszen mindenkit érdekel, hogyan és mennyiért lehet hirdetni a márciusban hazánkba is beköszöntött Youtube.HU videomegosztó oldalon. Számos hirdetési lehetőség van az oldalon, és az eddig tapasztalatok alapján jóval olcsóbb, mint bármi más. 


Persze az is elképzelhető, hogy az enyhén hatásvadász előadás közepette épp számunkra értékesítették ezt a terméket. Az viszont elgondolkodtató, hogy hiába olcsóbb a márkaépítés a Youtube-on, ha naponta kapjuk a rokonainkat "dicsőítő" üzeneteket, hiszen a branding elég agresszív fajával találják szembe magukat a felhasználók. Megjegyzem felhasználó oldalról engem is kiráz a hideg tőle...

További bejegyzések »

Címkék: , , , , , ,

2012. május 8., kedd

A trükkös konverziókövetés profiknak

Szerző: Attila Somlovari

Az Adwords használatakor ideális esetben lehetőségünk van a konverzió mérésére. Ez lehet egy feliratkozás, ajánlatkérés, vagy akár webáruházban történő vásárlás is. Utóbbi esetben mindenképpen ajánlott a konverziókövetés integrálása a weboldalunkba, hiszen ennek az eszköznek köszönhetően tudjuk azt, hogy kulcsszavaink, hirdetéseink közül melyek azok, amelyek valójában ösztönzik az értékesítésünket.

Miután beillesztettük az oldalunk "ThankYou" oldalába a követőkódot, új oszlopok megjelenítésére van lehetőségünk az Adwordsben. Ezek a konverziókövetéshez kapcsolódó oszlopoknak alapvetően 2 fajtáját tudjuk beállítani, attól függően, hogy számunkra mely nyújt hasznos és pontos információt.

Konverzió - Kattintásonként egy: ezt akkor érdemes választanunk, ha olyan konverziót követünk, ahol a többszörös konvertálásnak nincs értelme. Ilyen lehet például, egy ajánlatkérés, vagy egy hírlevélre való feliratkozás, hiszen annak nincs hozzáadott értéka, ha egy lelkes olvasónk háromszor feliratkozik a hírlevelünkre.

Konverzió - Kattintásonként több: ez a beállítás kifejezetten ajánlott webshopok esetében, ahol egy felhasználó egy számítógépről akár több megrendelést is végrehajthat, így valós értéke van a többszöri konvertálásnak.

A konverziókövető kód generálásakor lehetőségünk van a vásárlás értékének megadására. Ezzel gyakorlatilag azt mondjuk, hogy a vásárlás nekünk (például) 1000Ft-ot hoz, és ebben az esetben "Teljes konv. érték" oszlop beállításakor látjuk, hogy hány Forintot hozott nekünk egy adott kampány/hirdetéscsoport/kulcsszó vagy hirdetés. Ez a megoldás szép és jó, de mi van akkor, ha mi nem 1000ft-ot keresünk minden egyes terméken? Ebben az esetben ez a beállítás számunkra hasztalan, hiszen falsh eredményt mutatna, de!

Van rá megoldás!
Ha a konverziókövető kódban elhelyezett általunk megadott értéket megkeressük és a helyére a vásárlási végösszeget adjuk vissza, akkor az Adwordsben is a valós vásárlási eredményt látjuk. Miért jó ez?
Így nem fordulhat elő velünk, hogy esetleg rosszul optimalizálunk csak a konverziók számára hagyatkozva, mivel könnyen előfordulhat, hogy 10 konverziót hozó kulcsszó konverziós értéke töredéke annak, ami  nekünk megéri, vagy kielégítő, míg egy másik 1-2 konverziót hozó kulcsszó konverziós értéke sokszorosa a ráfordított összegnek.

Sőt!
Ha a webáruházunkban fel vannak töltve a termékek beszerzési árai, akkor a teljes eladási árból kivonhatjuk a teljes beszerzési árat és ezt feltöltve egyből láthatjuk az Adwordsben a megtérülést is. Ennek a megoldásnak köszönhetően pillanatok alatt számolható a megtérülési ráta (ROI) is, és valós értékkel tudunk optimalizálni.

Búcsúzóul egy kép, hogy mely három értékről van szó, amit keresnünk és változtatnunk kell a konverziókövető kódban:



További bejegyzések »

Címkék: , ,

2012. április 17., kedd

Így hirdess ezer terméket egyszerre Adwordsben

Szerző: Attila Somlovari

A webáruházak túlnyomó részében a termékszám néhány tucat és több ezer között változik. Utóbbi esetben igazi kihívást jelent ezeknek a portékáknak a hatékony hirdetése. Egyesével lassan és nehezen lehetne nagy átkattintási arányt elérő hirdetéseket létrehozni minden egyes termékhez ilyen tételszám esetén.

Azt már mindenki tudja, hogy az a jó hirdetés, amiben a keresőkulcs pontosan szerepel, ráadásul a címsorban. Amennyiben ezt elérjük, a Google úgy hálálja meg nekünk a magas relevanciát, hogy a pontosan egyező részt kiemeli a hirdetésben és ezzel feltűnővé teszi a reklámunkat a kereső félnek, s így a CTR érték megnő. De hogyan lehetséges ezt elérni ezer termék esetén?

A megoldás nagyon egyszerű!

Használd a dinamikus kulcsszó beillesztést! 


Ennek a kis függvényszerűségnek köszönhetően a megjelenést kiváltó kulcsszó automatikusan beillesztődik a hirdetésünkbe, és így jelenik meg a felhasználó képernyőjén.

Lássunk egy példát:
Tegyük fel, hogy webshopunkban nyomtatópatronokat árulunk

Keresőkulcs: Epson D88 nyomtató patron

Hirdetésünk Szövege:
{KeyWord: Epson Nyomtatópatronok}
1 nap alatt kiszállítjuk!
Eredeti termék, nagyon olcsón
www.pelda.hu

Ha az „Epson D88 nyomtató patron” szerepel kulcsszavaink között, akkor ez a hirdetés fog megjelenni:

Epson D88 Nyomtató Patron
www.pelda.hu
1 nap alatt kiszállítjuk!
Eredeti termék, nagyon olcsón

Ennek a funkciónak köszönhetően relevánsabb hirdetésszöveget kapunk, ami a kiemelésnek hála jobban észrevehetőbb lesz és magas átkattintási aránnyal rendelkezik majd.

Pár dologra ezért nem árt odafigyelni: 
Szinonima esetén az alapértelmezett szöveget látjuk viszont hirdetésünkben, valamint abban az esetben is az eredeti szöveg jelenik meg, ha a keresőkulcs hosszabb a megengedett karakterszámnál. (Címsor esetén ez 25, a második és harmadik sorban 35-35.)

Jelen esetben az eredeti szövegű hirdetés:

Epson Nyomtatópatronok
www.pelda.hu
1 nap alatt kiszállítjuk!
Eredeti termék, nagyon olcsón


A dinamikus kulcsszó beillesztés formázási lehetőségei:


Az Adwords lehetőséget biztosít számunkra, hogy különböző formázási lehetőségekkel éljünk. Ezek az alábbiak:

  • {keyword: alapértelmezett} – epson nyomtatópatronok
  • {Keyword: alapértelmezett} – Epson nyomtatópatronok
  • {KeyWord: alapértelmezett} – Epson Nyomtatópatronok
  • {KEYWORD: alapértelmezett} – EPSON NYOMTATÓPATRONOK

Utóbbit nem érdemes erőltetni, sem a Google, sem a felhasználó nem díjazza!

Használjátok a dinamikus kulcsszó beillesztést, mert megéri!
Minderről bővebben olvashattok az Adwords súgójában:
További bejegyzések »

Címkék: , , ,

2012. április 12., csütörtök

Top 5 amatőr hiba, amit az Adwordsben elkövethetsz

Szerző: Attila Somlovari

Olyan sokat láttam már, és bizony számtalanszor előfordult, hogy a körülöttem lévők szóltak rám: Halkabban csapkodd a homlokodat! Sajnos néha olyan súlyos hibákkal találkozok, hogyha a költségviselő tudná, milyen negatív anomáliák dúsítják fiókját, akkor bizony egy lyukas garast sem adna érte, és rájönne: a suffnituning csak pénzébe került eddig és hasznot nem hozott.

Ez a bejegyzés azoknak szól, akik még mindig nem jöttek rá, hogy jobb szakemberrel végeztetni a munkát, épp úgy, mintha sebésznél járnánk, hiszen magunkat sem vágjuk fel azért, mert olcsóbb. Ők azok, aki azért veszítik el a sok pénzt és vevőt, mert nem hajlandóak befektetni, pedig ez a buli többszörösen megtérülhet.

Ötödik: Hiányos célzás
Biztos, hogy elérek mindenkit? Magyarországon magyar nyelvű felhasználókra célzunk általában. De felteszem a kérdést: Honnan tudom megállapítani, hogy milyen nyelvű az internetező, aki épp keresi termékünket vagy szolgáltatásunkat? Az Adwords az operációs rendszer, a böngésző és egyéb beállítások alapján próbálja meghatározni nyelvünket. Szerintetek hány esetben fordul elő, hogy angol nyelvű rendszer mögött magyar felhasználó ül, például irodában, munkahelyen? Kb. 10%!, de ez lehet több is. Ha a nyelvi célzásnál nem állítod be a magyar és angol nyelvet, akkor bizony nem jut el mindenkihez a hirdetésed.
Sőt mi van a határon túli magyarokkal? - Finom célzással ők is elérhetőek, ha üzleti igényeink úgy kívánják.

Negyedik: Kulcsszó egyezések alkalmazásának hiánya
Erről sok felhasználónak fogalma sincsen sajnos. A lényege az, hogy különböző egyezés típusok használatával a későbbi  optimalizálás hatékonyabban elvégezhető. Három különböző típus használata ajánlott: [pontos egyezés],  "kifejezés egyezés", és általános egyezés. Ezek a legfontosabbak, amikor új kulcsszavakat adunk meg. Az általános egyezés az, amikor csak bedobáljuk a kulcsszavakat a hirdetéscsoportba. Ekkor egy kulcsszó többféle formában vált ki hirdetés-megjelenést. Pl.: "mediterrán utazás" általános egyezésben kivált megjelenést a "mediterrán utazás repülővel" keresőkulcsra, és a "mediterrán utazási képek" kifejezésre is. Ha utazási iroda hirdet, az utóbbi esetben nem lesz túl hatékony a hirdetése. De ha valaki rá is kattint, kevesebb valószínűséggel lesz vásárló, és csak a pénzt vitte el. Ha használjuk az egyezéseket, akkor ezek külön-külön is kikapcsolhatóak, és hatékonyabb optimalizálást hajthatunk végre fiókunkban, aminek hála, növeljük a hatékonyságot és kevesebbet kell majd fizetnünk.

Harmadik: Keresési és Display hálózat egy kampányban fut
Sokan így hoznak létre Adwords kampányt:
- Na lássuk mit tud a Google. Ó, ez nagyon egyszerű, csak beírom a szavakat, megcsinálom a reklámokat és had szóljon! Beállításokat úgy hagyjuk ahogy vannak, azt írja a Googli, hogy ez az ajánlott, mi baj lehet?!  (Sok!) Ha nem szedjük szét külön keresési és külön display hálózatra a kampányunkat, honnan fogjuk tudni, hogy melyik az a csatorna, ami nekünk jobban megéri? Előfordul hogy a rendelkezésünkre álló pénzkeret 90%-át a display hálózat viszi, de a megrendelések 90%-ban a keresési hálózatról jönnek, a keretem 10%-ért. Nem lenne jó a 90%-os költségtől megszabadulni? Ezt csak akkor tudod megcsinálni, ha már az elején így gondolkozol és külön látod a két csatornát.

Második: Rossz kulcsszó rossz hirdetéscsoportban
Megszámlálhatatlan azoknak az eseteknek a száma, amikor oda nem illő, irreleváns szavakat találok a hirdetéscsoportokban. Ha konyhai hűtőt hirdetünk, valaki megmondaná nekem, hogy mit keres a csoportban a húsdaráló, a konyhakés, mérleg... persze a hirdetés is a hűtőről szól, ezért a minőségi mutató  romlik, 1-2-3 körül lesz, ami drágítja a kattintások árát, hátrébb fogunk megjelenni és végső soron az egész fiókunk fizethetetlenül drága lesz eredmény nélkül. Ebben az esetben tényleg költség a marketing és nem egy megtérülő befektetés.

Első: Konverziókövetés nemléte
Honnan tudjuk, hogy mi az ami nekünk megéri vagy sem, ha nem követjük a konverziót? Honnan tudjuk meg, hogy melyik hálózaton, melyik kampányunk, melyik hirdetéscsoportunk, kulcsszavunk és melyik hirdetésünk hozza a vevőket, a feliratkozókat, ha azt nem mérjük? Lehet, hogy az egész Adwords számunkra nem hoz plusz bevételt, miközben mi azt hisszük, hogy tökéletes a fiókunk hatásfoka. Aki nem mér, nem is tud optimalizálni és előbb-utóbb elvérzik. (Az analitikáról bővebben)

Talán igaz az a mondás, hogy "A szakma hiányos ismerete nem mentesít a hülyeség alól". Sok esetben  józan paraszti ésszel a hiányosságok egy része kiiktatható, de ha nem vagy szakember, akkor ez még mindig csak suffnituning marad!
További bejegyzések »

Címkék: , , , ,